2015-ben a U2 húzott egy váratlant, és finoman szólva meghekkelte az egyik New-york-i metróállomás utazóközönségét. Vagyis a monoton hétköznapjaikat, ehhez pedig nem volt szükségük másra, csak néhány hangszerre, a jól ismert U2 dalokra és néhány ütött-kopott kabátra.
Történt ugyanis, hogy az ír rockzenekar tagjai magukat egyszerű utcazenésznek álcázva lementek a földalatti állomás peronjára és elkezdték játszani a jól ismert slágereket. Erről egyébként videó is készült, amin jól látható, hogy az emberek először csak a bajszuk alatt mosolyogtak a nem szokványos előadáson, aztán egyre többen lettek figyelmesek arra, mintha az énekes arcvonásai ismerősek lennének. A végére egész nagy közönség gyűlt köréjük, akkor pedig már sokaknak leesett, hogy az énekes azért tudja olyan tisztán elénekelni a refrént, mert ő maga nem más, mint Bono. Az utcai zenélésnek mindig volt egy sajátos bája. Néhány utcazenész úgy fogalmaz a művészetéről, mint megajándékozni a járókelőket néhány perces koncertélménnyel.
Az Utcazene Fesztivál már 20 éve szerves része a veszprémi fesztiváloknak, mégis kilóg a sorból. Itt senki ne számítson hatalmas épített színpadokra, mivel ilyenkor az egész belváros egy nagy színpaddá avanzsál át. Ilyenkor Európa minden tájáról érkeznek utcazenészek Veszprémbe, hogy a maguk egyszerű, mégis kreatív módján, olykor mezítlábasan kiálljanak az utca kövére és bemutassák produkciójukat. Néha gitárral, néha csak egy harmonikával kísérve. Ha azt mondjuk, hogy annak idején Hevesi Tamás, vagy éppen a Vad Fruttikból ismert Likó Marci is utcazenészként kezdte, biztosak lehetünk abban, hogy az örömzenéléshez valódi zenei profizmus is társul, ezt a világzenei kavalkádot a maga egyszerű utcai módján pedig csak Veszprém tudja átadni.
