Antonia Vai egy svéd/magyar énekes-dalszerző. A Stockholmban született énekesnő 2013-ban érkezett Budapestre, hogy gyökereit kutassa fel, de Antoniát úgy megfogta a város, hogy azóta is pesti lakos.
Megnyerő egyéniségével, dinamikus előadásával és nyers szövegeivel - Antonia zenéje egy szenvedélyes történetet mesélő utazás. A tinédzser kora óta alkotó énekesnő, miután egy évet élt Londonban és körbe utazta Európát, 2012-ben megjelenítette első két saját kiadású albumait, melyek a “Lovers and Prophets” és a “Dirt From When The Earth Was Flat” címet viselték.
Budapesten Antonia gyorsan a magyar underground zenei élet meghatározó előadójává vált. 2014-ben felvette “Stories After Bedtime” című albumát, melyre számos országos tv- és rádióadó felfigyelt. Többször körbeturnézta az országot a Quimbyvel, kiadott két dalt a Bohémian Betyars-szal, fellépett az összes nagy fesztiválon (Sziget, Volt, Művészetek Völgye, Strand, Campus, SZIN) és játszott az MR2 akusztikban. 2015 júniusában első önálló teltházas koncertjét adta a Művészetek Palotájában melyen számos vendég előadóval, Senaval, M3nsa-val, és Saiiddal lépett együtt színpadra. 2015-ben megjelent a “Tightrope” nevet viselő Ep-je, melyen szerepelt a Saiiddal közös dala “Remember how”. A lemez az Akvárium Klubban került bemutatásra.
Antonia azóta még egy teltházas MÜPA koncerten (2018 Június), döntőbe került a Nayszínpad Tehetségmutató 2018-as versenyén, két lengyel, két német és hollandiai turnén van túl. Antonia 2020-ban megújult dalokkal és még izgalmasabb hangzással tért vissza hazánkba 2019-es dél-amerikai és new yorki turnéjai, kalandozásai és dalírásai után.
A Papírkutya színpadára Günsberger Ákossal érkezik duóban.
Papírkutya
8200 Veszprém, Szabadság tér 9.