Tizen1, húszemeletes, evangélikus templom: a veszprémi Kossuth utcán is érvényes a nagy számok törvénye. Minél többször végigsétálsz a Kossuth utcán, annál nagyobb eséllyel alakul ki benned az érzés, hogy a 60-as évek végi nagy utcarombolás és a “modern városközpont” megjelenése ellenére az emberek pontosan ugyanúgy sétálgatnak itt, mint száz éve tették.
A Kossuth utca az ellene elkövetett brutális merénylet ellenére megőrizte az évszázadok során kiforrott korzó jellegét. Persze közben eltűnt néhány olyan emblematikus épülete (a kellemes kerthelyiséget kínáló Balaton cukrászda, a legendás Hungária Söröző vagy a központi Húsbolt), amelynek a sétán már csak a hűlt helyét tudják megmutatni. Szerencsére a Tizen1 Kávézó jóvoltából kezükben egy bögre meleg tea kísérhet Titeket utatokon, melynek során elmesélik a bal oldal közepéig még álló patinás házak történetét, megemlékezhetnek az átalakult házhelyekről, s végül a Méz Rádió stúdiójában a város ikonikus épületeit veszik szemügyre madártávlatból, miközben betekintést kaphatnak a műsorkészítés folyamatába.
Találkozási hely: Tizen1 Kávézó (Veszprém, Kossuth utca 6., az evangélikus templom mellett)
Útvonal: Kossuth utca
Séta hossza: 500 m
Séta időtartama: 2 óra
Séta nehézségi foka: könnyű
Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő
Parkolás: hétvégén ingyenes parkolóhelyek a húszemeletes alatt és a Hoffer Ármin sétányon
A részvételi díj tartalmazza a tea árát.
Tizen1
8200 Veszprém, Kossuth Lajos utca 6.
Részvételi díj: 2900,-Ft/fő, 10-14 éveseknek 2000,-Ft, a jegy.hu oldalon történő online regisztrációval egy időben fizetendő.
Túrajó sétautalvánnyal (2900,-Ft) rendelkezők az utalvány beszámítását az info@turajo.hu címre írt üzenetben igényelhetik!