István, a király nap

István, a király nap: felvonulás, díszbemutató és fényshow a nemzeti ünnepen! A Veszprémi Petőfi Színház nagyszabású, látványos, minden korosztálynak élvezetes rendezvénysorozattal készül augusztus 20-ára. A regisztrált résztvevők koronát kapnak, amely ugyan nem színaranyból van, ám annál értékesebb, mert a színház egyik munkatársa készíti azt kézzel, nagy-nagy szeretettel.

A Veszprém egyik jelképének számító szoborpár replikája rendkívül mozgalmas események tanúja lesz, hiszen 14:00 órakor az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ elől induló zenés, zászlóforgatók és lovas részvételével zajló felvonulás élén halad majd az Erzsébet-ligeten át a Színházkertig. Út közben, a múzeum és a zeneiskola közötti téren, 14:30 órakor izgalmas solymászbemutató kápráztatja el a felvonulókat. A menet ezután érkezik meg a közeli Színházkertbe, ahol íjászbemutató, íjászkodási lehetőség és a nap témájához illeszkedő kézművesfoglalkozás várja a család minden tagját. A délutánt egy Szent István királyról és koráról szóló totó teszi teljessé, amelynek nyertesei az István, a király című rockopera valamelyik októberi előadására szóló jeggyel lesznek gazdagabbak. A Veszprémi Petőfi Színház arra számít, hogy bőven lesz válaszoló, hiszen óriási az érdeklődés: az augusztus 20-ai díszbemutatóra már hetekkel ezelőtt elkelt az összes jegy, és gyakorlatilag az október 3-ai premier is teltházas. Az e két előadásról lemaradók – akiknek természetesen az évadban lesz módjuk megtekinteni a legendás darab legújabb feldolgozását – az ugyancsak 15:00 órakor kezdődő rendkívüli közönségtalálkozóval vigasztalódhatnak, amelyen néhány ismert, generációk dúdolta dal is elhangzik.

Akik nem jutottak be a díszbemutatóra, érdemes lesz a Színházkertben – ahol végig lesz étel- és italvásárlási lehetőség – maradniuk, mivel az előadás után, nagyjából 22:30 órakor kezdődik az ünnephez illő fényshow.

Ez utóbbin is díjtalan a részvétel, ám – mint a felvonuláshoz és a színházkerti programokhoz – a szervező regisztrációt kér az eseményeket jelenlétükkel megtisztelőktől.

Regisztráció ezen a linken

 

Veszprémi Petőfi Színház
8200 Veszprém, Óvári Ferenc utca 2.

Veszprémi Petőfi Színház
8200 Veszprém, Óvári Ferenc utca 2.