"Légy ott a kertben" / "Kövek a kertben" - tematikus temetőtúra
Az esemény már véget ért!

A Veszprém Szolgáltató Város nagy örömmel csatlakozott - idén először, a „Légy ott a kertben” eseménysorozathoz, amely azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet kertörökségünk megóvásának fontosságára. A szervezők ebben az évben kibővítették a helyszínek listáját temetőkertekkel, sírkertekkel, melynek keretében az Alsóvárosi temetőben tartanak vezetett sétát.

A rendezvénysorozat idei mottója a „Kövek a kertben”. A temetőkben sétálva többféle kővel találkozhatnak síremlékek, szobrok, emlékművek formájában. Egy-egy temetőlátogatás alkalmával azonban elsuhanunk ezek mellett, nem is sejtve, hogy mennyi mindent mesélhetnek nekünk. Ezért a szervezők várnak minden érdeklődőt a temetőkerti sétára, ahol nemcsak a kert örökségi értékeit, hanem az elrejtett részleteket, ismeretlen történeteket is bemutatják. Az időutazást Gy. Lovassy Klára nyugalmazott múzeumigazgató, helytörténeti kutató vezeti, aki a Napóleon-korabeli sírhelyektől indulva, a híres veszprémi családok síremlékein át, a Haiszler-kápolnáig vezeti a látogatókat a történelem korszakain, érintve egyéb köveket is, amelyek illeszkednek az eseménysorozat tematikájához.

 

Veszprém Szolgáltató Város
Veszprém, Házgyári út 1, 8200 Magyarország