Hit, bátorság, összetartás – egy igaz történet a Veszprémi Várbörtönből. Egy olyan korszakban, amikor az igazságtalanság uralkodott , voltak, akik nem hajtottak fejet.
Mindszenty József és papjai fogságba kerültek, mégis megőrizték hitüket és emberségüket. Ismerje meg a történetüket – közelről.
1944. november 27-én Mindszenty József veszprémi püspököt és papjait a nyilas kormány parancsára letartóztatták. A rendőrök, mint egy köztörvényes bűnözőt, be akarták tuszkolni az autóba – de a kispapjai nem engedték.
Így indult el a különös menet: egyik oldalon a rendőrök, a másikon a három letartóztatott és az őket kísérő papok. Püspöki díszek nélkül is döbbenetes látvány volt – a veszprémiek imádkoztak, fogadták a püspök áldását , és követték a menetet.
Mindszenty püspököt és 26 paptársát előbb a Várbörtönben, majd Sopronkőhidán és végül Sopronban tartották fogva. Hazatérve – már 1945 áprilisában – elindította a mártírhalált halt fűzfői munkáslány, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának egyházmegyei szakaszát.
Tematikus vezetések a Veszprémi Várbörtön Látogatóközpontban:
2025. szeptember 6. (szombat) | 13:00–20:00
A vezetések óránként indulnak. Maximális létszám: 15 fő / vezetés
A szervezők kérik, hogy a tárlatvezetés előtt 15 perccel korábban érkezzenek.
Várbörtön
8200 Veszprém, Jókai Mór utca 8.
Programdíj:
– Zarándokoknak (karszalaggal): 1 000 Ft/fő
– Egyéb látogatók: 1 000 Ft kiegészítő jegy + érvényes belépő