
Elektronikus zene közelről!
Program:
SZAPPAN CSABA DJ szett
Zenei fanatikus, műkedvelő, akit a leginkább az elektronikus zene fejlődése foglalkoztat: hangzásban, technológiában és közösségi élményben. Szetteket főként saját szervezésű eseményein játszik (Collective Beats), mert számára a legizgalmasabb az, amikor az azonos lelkesedésű emberek egymásra találnak — és ebből közösség lesz.
Most egy afro fókuszú, kísérleti szelekciót hoz, - a Dj-technika egy új vívmányával - a stem-kezeléssel. Ez a technológia AI segítségével teszi elérhetővé, hogy egy számot sávokra (drum, bass, synth, vocal) szétbontsunk és ki-be kapcsolva alakítsuk azok hangzását és szerkezetét. Így a zenék nem csak egymás után jönnek, hanem kicsit élőben is új formát kapnak.
LIVE ACT - Vér Péter és Domán Rajmund
Péter és Rajmi ezen az estén egy közös, félig improvizatív produkcióval érkeznek. Zenéjükkel a techno, house, electro mélyebb rétegeibe utazhatunk velük.
Ruttner-ház
Veszprém, Jókai Mór utca 8, Magyarország
A belépés díjmentes.
A szervezők kérik, hogy a részvételi szándékot jelezzék facebook messenger üzenetben, vagy a ruttnerhaz@gmail.com e-mail címen.
