2023 december 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listáját. A kórus különlegessége, hogy karmesterük, Sir Perry Evans, koreográfus is, így igazi showműsort láthatnak a koncertre érkezők a Veszprém Arénában.
2022-ben nagy sikerrel került megrendezésre a Gospel Karácsony: az előadók fantasztikus hangulatot varázsoltak a Veszprém Arénában, a koncert végén a közönség nagy része állva táncolt a kórussal együtt! A tavalyi év után David Bratton, világhírű szólista visszatér Magyarországra, most azonban egy másik kórussal láthatjuk színpadra lépni. A Virginia State Gospel Chorale 1971-ben kezdte meg működését, azóta számos koncertet tudhatnak a hátuk mögött: zenéltek együtt Whoopi Goldberggel, Diana Rossszal, Cindy Lauperrel, és II. János Pál pápa tiszteletére is adtak koncertet karrierjük kezdetekor. 2013-ban a népszerű America 's Got Talent névre hallgató versenyben egészen a döntőig meneteltek, így a TV képernyők előtt ülve sokmillióan zárhatták őket a szívükbe.
A második alkalommal megrendezésre kerülő Gospel Karácsony lényege, hogy a lelkek is ünneplőbe öltözzenek: a karácsonyra való készület nem csak a konyhában történik, és nem is a végtelennek tűnő ajándék vásárlás a lényege. A Gospel Karácsony segít egy kicsit megállni, feltöltődni és felszabadultan örülni az ünnepnek. Az elmúlt években nem kíméltek minket a krízisek: járványok, háború, gazdasági nehézségek. Ezzel a rendezvénnyel a szervezők egy kis hálaadásra is hívnak mindenkit, hogy a nehézségeken túllendültünk, és nem utolsó sorban azért, hogy vannak mellettünk, akikkel megoszthatjuk az örömünket, az ünnepet!
A fantasztikus show műsor kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet: a karácsonyi dalok mellett olyan világslágereket is hallhatunk majd gospel verzióban, mint John Lennontól a „War is over”, Whitney Houstontól az „I Love the Lord”, vagy a Hillsongtól az „Oceans”. A Virginia State Gospel Chorale látványos koreográfiái pedig felülmúlják minden eddigi elképzelésünket a karácsonyi koncertekről!
A jegyek megvásárlását is érdemes időben megtenni, a tavalyi évben szinte teltház előtt zajlott a koncert.
Gospel Karácsony 2023 – új kórus, új koreográfiák, még látványosabb show: ugyanaz az emelkedett hangulat, ugyanaz a lélek!
Program:
Az amerikai kórus előtt a veszprémi a VEKKER dicsőítőcsapata mutatkozik be, karácsonyi igei gondolatait dr. Udvardy György, veszprémi érsek és Szabó János Róbert, református esperes osztja meg a közönséggel. A program elején önkéntesek mindenkinek Mai ige kiadványt adnak ajándékba.
19:10-től fellép az Egyesült Államokból érkező Virgina State University Gospel Chorale és David Bratton.
20:45-kor fejeződik be a program. A koncert után az előcsarnokban lehetőség nyílik megvásárolni – akár dedikáltatni – David Bratton szólista lemezét, amely több nagysikerű gospel dalt is tartalmaz.
One Veszprém Aréna
8200 Veszprém, Külső-Kádártai út 5.
A koncert online ezen a linken, illetve személyesen az Infoponton ( 8200 Veszprém,Kossuth Lajos u. 13.) tudnak jegyet vásárolni bankkártyával.
A jegyárak az ülőhelyek függvényében változnak.