A veszprémi Várhegy, mint központ körül hat kis település alakult ki az Árpád-kor idején, melyeken a püspök és a káptalan szolgáló népei laktak. A vártól délre, a Laczkó Dezső Múzeum, Eötvös Károly Könyvtár és a Pannon Egyetem körzetében a Szentmiklósszeg terült el. Miklós a kereskedők és az iparosok védelmezője. Az itt feltárt vaskohók alapján kovácsok lakták, de írásos adat szól aranyművesről és vargáról is. A Szentmiklósszeg központja a Kama személynévről származó nevű Kama-kút, a későbbi Koma-kút, és a dombon álló Szent Miklós-templom.
Templom építése valószínűleg Robertus veszprémi püspök nevéhez fűződik. Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, kelet felé tájolt templomot feltehetőleg a XII–XIII. század fordulóján építették, egy már a XI. században is használt temető sírjai fölé. Első okleveles említése 1237-ből ismert. A XV. században gótikus szentéllyel, északi oldalán sekrestyével és csontházzal bővült, majd két oszlop beiktatásával kéthajóssá alakították. A torony és a déli előcsarnok kora vitatott.
A templom a város 1552-es török ostroma során pusztult el. A több évszázadon keresztül használt temetője a templom körül helyezkedett el, valószínűleg kihasználva a dolomitszikla teljes felületét. A sírok kialakítása keresztény módra történt kelet-nyugati tájolással. A temetkezések mellékletei csupán a ruházat viseleti elemeire korlátozódik, amely azonban gazdagnak mondható. Ezek között megtalálunk ruhakapcsokat, csatokat, övmerevítőket, láncos vereteket, gombokat valamint S-végű karikaékszereket és gyűrűket is, melyek jelenleg a Laczkó Dezső Múzeumban találhatóak.
A francia geológusról (Déodat de Dolomieu, 1750–1801) elnevezett dolomit a Dunántúli-középhegység egyik általánosan elterjedt kőzete, amely hazánkban a Dunától a Keszthelyi-hegységig megtalálható. Olyan meleg éghajlatú, sekély, tengerparti vízben jött létre, mint a mai Bahama-szigetek strandjai. A vízben leülepedett meszes anyagból évmilliók alatt vált kőzetté, vastagsága elérheti a két kilométert, kora pedig kb. 230–210 millió év (triász időszak). A Föld kőzetlemezeinek lassú, de folyamatos mozgása során került több száz kilométerről a mai helyére. Néhol szabad szemmel jól kivehetőek benne jellegzetes ősmaradványainak, a „megalódusz” kagylók vázainak darabjai. A leghíresebb Veszprém megyei ősmaradvány lelet, a veszprémi kavicsfogú álteknős amely a „megalódusz” kortársa volt.
A Kálvária-domb is jelentős élőhelyet biztosíthat az élővilág számára. Többségében vadgesztenye és kislevelű hárs alkotta parkból sétálhatunk fel a domb tetejére, ahol már változatosabbá válik a növényvilág, megjelenik a magas kőris, a korai és a mezei juhar, továbbá az erdei fenyő. Egy-egy madár közvetítésével az ide keveredett magból fiatal tiszafák is növekednek. Cserjék közül megtalálható a területen a sóskaborbolya, vagy az ostorménbangita, de jelen vannak a tájidegen fajok is, mint a fehér akác, a mirigyes bálványfa, a keskenylevelű ezüstfa a közönséges orgona vagy a magyallevelű mahónia. A dombtetőn egy nyugati ostorfa is megtalálható. Gyakran pillanthatunk meg tengelicet, zöldikét, nagy fakopáncsot, vörösbegyet, erdei pintyet, szén-, kék- és barátcinegéket, csuszkát, barátposzátát, vagy fekete és énekes rigót. A kihelyezett madárodúk az egyetem kutatási projektjét is szolgálják, amelynek keretében a széncinegék viselkedését vizsgálják.
