2026. május 18.

Ahogy már írtuk, az idei verseny változatos szakaszokon vezette végig a mezőnyt és több ponton is módosult a korábbi évekhez képest. Míg 2025-ben még rajtvárosként szerepelt a programban, 2026-ban már az utolsó szakasz célállomásának adott otthont a város, így a Tour de Hongrie nemcsak sport-, hanem térségi eseményként is hangsúlyosan megjelent, különösen a Balaton és Veszprém térségében.

A Tour de Hongrie döntő szakasza Balatonalmádiból indult 147 kilométeres távval és jelentős, közel 1900 méteres szintemelkedéssel. A rajt a Wesselényi strandnál volt, az útvonalon három gyorsasági részhajrá és öt hegyi hajrá is szerepelt, a befutót pedig Veszprémbe, a Pápai útra helyezték át. A mezőny Nemesvámos felől érkezett a városba, majd a 73-as úton haladva érintette a Füredi utat, a Stadion utcát, az Egyetem utcát és a Völgyhidat is.

Tour de Hongrie veszprémi mezőnye

A Tour de Hongrie utolsó napja a pályán és az események alakulásában is fordulatokat hozott. Balatonalmádiban a strand rajtterületté alakult, ahonnan a mezőny az utolsó napon is elrajtolt 13 órakor. Az esős időjárás már a kezdetektől nehezítette a versenyzők dolgát, a csúszós utak és a változékony körülmények pedig végig komoly kihívást jelentettek.

Fetter Erik a piros trikóban, jó pozícióban haladt a mezőnnyel, ami a szervezők részéről egy lehetséges magyar siker reményét vetítette előre a hegyi pontversenyben.

A hajrához közeledve váratlan fordulat történt a Tour de Hongrie utolsó szakaszán. A szervezők 20 kilométerrel a veszprémi cél előtt arról számoltak be, hogy a sárga trikót viselő Jakob Söderqvist bukott. A baleset különösen fontos pillanatban következett be, hiszen a svéd kerékpáros összetettben vezető helyzetből várta a befutót, így az eset a végjáték alakulását is befolyásolta, és feszült helyzetet teremtett a cél előtt.

A záróetap végén Tim Merlier ismét szakaszgyőzelmet ünnepelhetett a Tour de Hongrie-n, ezzel harmadik alkalommal ért elsőként célba a verseny történetében. A sprintben Renard és Gaviria előtt haladt át a célvonalon, magabiztos hajrával zárva a napot. 

Az összetett versenyt végül a sárga trikót megtartó Jakob Söderqvist nyerte meg, így ő ünnepelhette a végső győzelmet a többnapos körverseny végén.

Forrás: veol.hu

Fotó: Fülöp Ildikó / Napló

Utolsó módosítás2026. 05. 18.