Kilencven évvel ezelőtt, 1935-ben adták át Veszprém tájházát, a Bakonyi házat. A korabeli sajtó segítségével emlékezünk meg az ünnepélyes pillanatokról.
Az 1935. augusztus 11-én megnyílt tájházat egy Öcs községben található kisnemesi lakóépület mintájára építették Linczmájer György veszprémi építészmérnök tervei alapján. Mivel eredetileg is bemutatótérnek szánták, így a mintaadó öcsi épületnél nagyobbra szabták a terveket. Az épületet az 1935-ös Veszprémi Ünnepi Hét keretében adták át a nagyközönségnek.
A megnyitóünnepségen Iklódy-Szabó János, a Balaton—Veszprém—Bakony ünnepségek rendezőségének (tulajdonképpen ez volt a korabeli VEB 2023) elnöke úgy fogalmazott: “alkalmazkodunk a kor eszméihez, amidőn a Bakonyi ház révén a népies irány fejlődési vonalához simulva egy olyan muzeális kincsnek vetettük meg az alapját, mely a népszokások és azokból kiformált értékeknek összegyűjtésével kívánja közelebb hozni e vidék falusi népét a vándor túristaközönség szivéhez, és ezzel is hozzájárulni igyekszünk a nemzeti összefogás nagy gondolatának kiépítéséhez.”
Az ünnepségen részt vett Kánya Kálmán külügyminiszter is, aki rövid beszédében arról szólt, mennyire szívesen tölti szabadidejét Veszprém vármegyében, és ígéretet tett arra, hogy a város idegenforgalmi propagandáját pártolni fogja, és annak támogatására a kormánynál is közbenjár majd.
A Bakonyi ház építése, 1935 (LDM fotótár)
A Veszprémi Hírlap beszámolója szerint a beszédeket követően “a külügyminiszterrel az élén az egész közönség a «Bakonyi ház» megtekintésére indult. Itt dr. Vishi Károly, a közgyűjtemények országos előadása fogadta az érkezőket. Röviden ismertette a ház keletkezését, azt az építkezési formát, amelynek az újonnan épült bakonyi ház képviselője. A veszprémi «Bakonyi ház» megépítése Linczmayer György építészmérnök szakértelmét dicséri, aki a leírásoknak teljesen megfelelően rekonstruálta a délbakonyi építészet tipusházát.”
A Hírlap tudósítója hosszasan ismertette az újonnan átadott házat.
“Építtetőjének, a Veszprém vármegyei Múzeumnak legnehezebb feladatát ennek a kettős célnak, az idegenforgalmi és a muzeális szempontnak az összeegyeztetése képezte. Ha csak az elsőt tartotta volna szem előtt, könnyen abba a hibába eshetett volna, hogy nem annyira hiteles délbakonyi házat, mint inkább a manapság olyannyira népszerű táncos produkciók számára állandó kulisszát teremt. Ha csupán a rideg muzeális szempont irányítja, talán a legprimitívebb, füstös konyhájú, kétosztatu jobbágyházat építteti meg, ami viszont nem jelentett volna népművészeti élményt, legfőképpen pedig elrontotta volna azt a szép környezetet, amely az építkezés számára a múzeum közelségénél fogva rendelkezésre állott.
A Bakonyi ház építése, 1935 (LDM Fotótár)
A délbakonyi vagy másképp balatonfelvidéki legrégibb kőház-típus kikeresése, megmaradt emlékeinek lemásolása, illetőleg rekonstruálása kínálkozott a kettős probléma legmegfelelőbb megoldásának. Ez az a háztípus, mely nemes ívelésű és mégis zamatosan falusias hangulatú tornácával minden, népművészeti értékek iránt fogékony, hazai és külföldi számára kétségkívül a legszebb élményt nyújthatja, de kielégítheti a tudós etnográfus őseredeti népiséget kutató vágyát is.
Mint a legtöbb népi alkotásnak, ennek a háztípusnak is megvannak a maga nemzetközi gyökerei. Az ősi délbakonyi háztípus stílusának eredete a középkori román épületek, elsősorban az altemplomok építményeiben keresendő. A háborús idők vérzivataraiban a templomokba menekült lakosság előtt itt tárulhatott fel először az a felejthetetlen, természetesen tudatalatti művészi élmény, amely aztán közvetlen ihletője lehetett saját lakóházának tornácépítésében is. Kétségkívül a gyakorlatiasság szempontja is közrehatott abban, hogy a várszerű román építkezést nemcsak művészi hatású íveiben, de zömök vaskos falazatában is utánozni igyekezett. Így lett az ő háza is az ő vára: célszerű menedékhely a köz- és vagyonbiztonság szempontjából olyannyira zilált századokban.
A Bakonyi ház konyhája, 1937 (LDM Fotótár)
Természetesen a geográfiai és gazdasági feltételek is meghatározták ezt az építkezési formát. A vastag falazathoz, a hellyel pazar bőkezűséggel bánó építési módhoz kő és pénz, illetőleg emberanyag is kellett. A délbakonyi részeken követ találhatott eleget, a környék privilegizált nemesi falvainak lakossága pedig elég tehetős lehetett ahhoz, hogy megfelelő emberanyagot és kőművest szerezzen. Így jött létre a román templomépítkezés mintájára Veszprémmegye délbakonyi részein a falusi kurtanemesi ház. A későbbi analógiák — hiszen még a 19. század derekán is megtalálhatjuk ezt az építkezési divatot falvainkban — már lényeges változást mutatnak. A közbiztonság növekedése, a felvilágosodással együttjáró higiénia szempontja megnyújtja, fölemeli a tornác íveit, oszlopait, a ház mennyezetét, és létrehozza a délbakonyi házaknak azt a típusát, amelyet főképpen a XVIII. század folyamán ide telepedő németjeink karolnak fel.
A Veszprém vármegyei Múzeum, mint talán legrégibb és legmagyarosabb mintáját az ősi falusi romános tornácépítkezésnek, ezért választotta ki a sok közül éppen a délbakonyi fekvésű Öcs község Komjáti-féle házát. De a tornác magyarosan és falusiasan román ívezetén kívül magyar jelleget adott a ház alaprajzának is, amelynek helyiségei szemben a bakonyi német és tót házakéival mind a tornácról nyílnak, és bizonyára a konyhabéli szabad tűzhely füstje miatt közvetlenül el vannak zárva egymástól.
A berendezés egységesen magyar jellegét már nem állt módjában ennyire kidomborítani. Elegendő hiteles és ősi anyag hiányában bakonyi német karakterű bútordarabokat is helyezett a szobába.
Illikman György csutorásmester (LDM Fotótár)
Veszprémi és magyar specialitása a Bakonyi háznak a hátsó helyiségben elhelyezett csutorásműhely. Amióta ennek az iparágnak egyik legutolsó mestere letette szerszámait és esztergapadját a múzeumnak adta el, kihalásra lett kárhoztatva a csutorakészítés. Most az esztergapad és a velejáró szerszámok ismét visszakerültek legmegfelelőbb környezetükbe, körülöttük faragástól hangosak újra a falak, és a 81 éves mester még mindig fürgén mozduló kezei közül egymás után kerülnek elő a szebbnél-szebb ivókészségek. Sohasem jöttek volna többé létre, ha nincs ünnepi hét és a Bakonyi ház meg nem épül.”
A Veszprémi Hírlap 1935. augusztus 18-i száma ezzel a sommás értékeléssel zárja beszámolóját a frissiben átadott Bakonyi házról:
“Azt hisszük, jó volt, hogy megépült. Sikere bizonyítja. Az idegen látogatók, az ünneplő közönség és a hozzáértő szakemberek szeretettel simogató szemei. Boldogan figyeltük meg: úgy tekintenek rá, mint ahogyan egy szép vitrinbe helyezett népművészeti emlékben gyönyörködünk.”
A cikk forrása: vehir.hu
