Érseki Palota

A veszprémi Érseki Palota 1765–1776 között épült az Esterházyak építésze, Fellner Jakab tervei alapján. A püspöki, 1993 óta érseki palota a magyar barokk építészet egyik kimagasló remekműve.

A várhegy északi csücskén már István idejében, sőt valószínűleg korábban is, egymás mellett kapott helyet az egyházi és a világi központ. Az egyházi építmények között mindenképpen helyet kellett kapni a mindenkori püspöki palotának is, ám ennek legkorábbi formáiról igen kevés adat maradt fenn.

A mai érseki palotát Koller Ignác püspöknek (1762–1763) köszönhetjük, aki 1763-ban Fellner Jakabot bízta meg az épület terveinek elkészítésével. A palota területén mindenhol a világhírű mester Johann Cymbal 1772-ből származó freskói láthatók.

A berendezés több évszázados gyűjtés, vásárlás eredménye. Az épület gazdag a XVIII. századi műkincsekben: festményekben, metszetekben, szobrokban és bútorzatban is. A palota gyűjteményébe tartozik például Hornig Károly püspök (1888-1917) íróasztala, a Ferenc József látogatásakor készült szarvasbőr ülőgarnitúra, Erzsébet királyné (Sissy) bútorzata, valamint Sissy ajándékai, többek között a koronázóruhájának uszályából készített főpapi miseruha.

Forrás: Érseki Turisztikai Központ / Veszprém

Az Érseki Palota felújítás miatt jelenleg nem látogatható.

Bővebb információ:  itt

A várhegy északi csücskén már István idejében, sőt valószínűleg korábban is, egymás mellett kapott helyet az egyházi és a világi központ. Az egyházi építmények között mindenképpen helyet kellett kapni a mindenkori püspöki palotának is, ám ennek legkorábbi formáiról igen kevés adat maradt fenn. Az érseki, korábban püspöki palota, legkorábbi formáiról annyi bizonyos, hogy többször leégett és, hogy a(z egyik) régi püspöki palota 1712-ben még állt. Ezt a Rákóczi-szabadságharc alatt gabonaraktárnak használták, majd 1719-ben végleg lerombolták. Acsády Ádám püspök (1725–1744) 1733-ban a belső várkapu mellett új püspöki palotát építtetett, ebben azonban sem ő, sem utóda, Padányi Biró Márton nem lakott.

A mai érseki palotát Koller Ignác püspöknek (1762–1763) köszönhetjük, aki 1763-ban Fellner Jakabot bízta meg az épület terveinek elkészítésével. Az építkezés 1765-ben kezdődött, és 1776-ban fejeződött be, Hauensteiner Vencel kőművesmester irányításával. Fellner az U-     alakú épület kialakításánál szimmetrikus elrendezést alkalmazott, a XVIII századi barokk kastélyok elrendezését követve. A főbejárathoz szépen ívelő kétoldali feljárót építtetett     , hogy a lovaskocsik kényelmesen közlekedhessenek. A középkori palota maradványait lebontatta, ugyanakkor az Acsády-féle püspöki palota falait felhasználta, és az épület középső, fő részét kihelyezte a várhegy peremére. A timpanon közepébe a Nagymányai Koller-család címerét helyezte el, felette angyalok szoboregyüttese látható, akik vázáról kétoldalt lecsüngő virágfüzéreket tartanak.

 A belső térrendezésben a barokk palotaépítészet hagyományaira támaszkodva Fellner olyan modern alaprajzot hozott létre, amely minden funkciónak megfelelt. Az emeleten a magánszféra és a reprezentáció tereit úgy helyezte el, hogy a főpap számára biztosítva legyen a visszavonulás és az elmélyedés lehetősége akkor is, ha az irodákban a földszinten épp dolgoztak, vagy akár vendégek érkeztek. Az elvonulás fontos tere például az északi szárny felső emeletén található püspöki házi kápolna, melynek a Szentháromságot az első emberpárral és ősatyákat ábrázoló mennyezeti freskóit a világhírű mester Johann Cymbal alkotta. A palota területén mindenhol az ő 1772-ből származó freskói láthatók.

A palota a XIX. század végén már felújításra szorult, mind az épületszerkezet, mind a freskók restaurálásra kerültek. A XX. században is szükség volt több, állagmegóvó beavatkozásra, a század végén, a millecentenárium évében, 1996-ban és 2008-ban is felújították az épületet.

Forrás: Érseki Turisztikai Hivatal / Veszprém

2021 őszén az Érseki Palota alatti pincerendszerben a régészek nagy értékű aranyleletre bukkantak. A 105 darabos éremegyüttes 1812 és 1930 között vert, főként francia és svájci aranyérmékből áll.

Forrás: Érseki Turisztikai Hivatal / Veszprém